KONDENZÁCIÓS GÁZKAZÁN

Ahhoz, hogy megértsük a kondenzációs kazánoknak a működését és előnyeit először meg kell ismernünk a hagyományos kazánokat.

A kazánoknál megkülönböztetjük a nyílt és zárt égésterűeket. A nyílt égésterűek a környezetükből (például az adott szoba levegőjéből) vonják ki az oxigént, majd egy elvezető cső segítségével az égéstermék távozik a külvilág felé. Nagy hátrányuk ezeknek a készülékeknek, hogy érzékenyek a szélre, így a folyamat könnyen meg tud borulni. Mi történik ilyenkor? A szén-monoxid nem távozik a készülékből, hanem egyenesen a lakásba, házba kerül, így akár halálos mérgezést is tud okozni.

Ezzel szemben a zártégésterűek már két csővel rendelkeznek, a külvilágtól vonja be az oxigént és a külvilág felé adja le az égésterméket, egyáltalán nem találkozik a lakással. Ezt a fajta készüléket turbós kazánnak is szoktuk hívni.

Úgy tűnhet, hogy a zártégésterű kazánokkal egyáltalán nincs gond. Akkor mégis miért van szükség kondenzációs kazánra? Mitől jobb ez? Amit látnunk kell a hagyományos kazánoknál, hogy maximum 90%-on tudnak működni, mindeközben pedig a kibocsátott füstgáz 90-150 fok marad, amely bárhogy nézzük is, de elvesztegetett energia. Itt jön képbe a kondenzációs kazán. Ez a kazán felhasználja ennek a kibocsátott füstgáznak az energiáját.

Ha a füstgáz lecsapódik, akkor újra energia képződik, amelyet a kazán fel tud használni. Ez a folyamat lényegében ugyanaz, mintha felraknánk a tűzhelyre egy lábas vizet, majd lefednénk. Ahogy forr a víz úgy gőz képződik, amely rés híján nem tud szabadulni, így lecsapódik a fedőn. A lecsapódott víz pedig lecsorog a fedőről, bele a lábasba. Lényegében ez történik a kondenzációs kazánokban.

Most már érthető, hogy hogyan működik, mit használ fel, de miért is jó ez bárkinek? Leginkább azért jó, mert a kondenzációs kazán akár 30%-al nagyobb működést is képes produkálni, könnyen el tudja érni a 110-120%-os működést. Ugyanannyi anyagból képes sokkal több energiát felszabadítani és elhasználni. Fontos megjegyezni, hogy a kondenzációs kazánoknál már nem magas hőmérsékleten hagyja el a füstgáz a készüléket, így kevésbé káros a környezetre. Ezek miatt ajánlanánk, de erre már nincs szükség – az EU is felismerte a kondenzációs kazán sok előnyét, így ma már bárki vesz új készüléket, csak kondenzációs kazánt tud venni. Nagyon jó készülékek, nem fog bennük csalódni.

CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS

KONDENZÁCIÓS GÁZKAZÁN KÉMÉNY

A kondenzációs gázkazán az egyik legkorszerűbb fűtési megoldás. Nem hiába van az, hogy már EU-s szabályozás is van rá, mivel abszolút bizonyított ez a technológia, hogy méltó arra, hogy minden házban ilyen legyen, ahol gázzal fűtenek. Minket is sokszor keresnek meg azzal, hogy kondenzációs kazánt szeretnének beszereltetni. Sokan úgy gondolják, hogy ez egyszerűen annyiból áll, hogy megveszik a kazánt, jön a szerelő és percek alatt kicseréli. Nos, ez sajnos nem igaz.

Mindenek előtt meg kell néznünk a kéményt. Tudni kell, hogy a kondenzációs kazánnál speciális eset a füstgáz elvezetés. Épp ezért a kéménynek meg kell felelnie minden előírásnak. Ilyen előírás az, hogy nedvességállónak kell lennie, korrózióállónak és egy bizonyos mértékig bírnia kell a nyomást. Ha ez nincs meg, akkor nem lehet kondenzációs kazánt beszerelni.

KONDENZÁCIÓS KOMBI KAZÁN

A kondenzációs kazánokra épp úgy igaz, mint a hagyományos kazánokra, hogy készültek, és készülnek is kombi kazánok. Mik azok a kombi kazánok? Értelemszerűen a kombi szó a kombináltra utal. Mit jelent itt az, hogy kombinált? A kombi kazánok nem csak a fűtést képesek ellátni, hanem a használati melegvizet is.

A kombi kazánoknál fontos megemlíteni, hogy ezek nem tárolják a vizet. A kombi kazánok úgy működnek, hogy van egy átfolyós rendszer, amely melegíti a vizet. Ez úgy történik, hogy ha megnyitjuk a csapot, akkor a készülék egyből elkezdi melegíteni a vizet. A legtöbb készülék percenként kilenc, tíz liter vizet tud felmelegíteni. Ez természetesen azt is jelenti, hogy először sok hideg víz fog kifolyni, szinte feleslegesen. Ha Ön ezt nem szeretné, akkor válasszon inkább egy tárolós berendezést, de meg kell jegyezni, hogy ezek már sokkal drágábbak.

CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS
CIRKÓ SZERELÉS